A következő pillanatban belehasított a fájdalom Harry sebhelyébe - de olyan borzalmas erővel, mint még soha. Pálcáját elejtve a homlokához kapott, és leroskadt a földre. Ott feküdt a hátán, a szemét sem bírta kinyitni, és úgy érezte, menten kettéhasad a feje az eszelős fájdalomtól. Aztán vlahol messze a magasban egy éles, fagyos hang így szólt:
-Öld meg a másikat!
Suhintás hallatszott, majd egy másik hang belevisította az éjszakába:
-Avada Kedavra!
Zöld villanás hatolt át Harry csukott szemhéján, aztán valami súlyosan puffant mellette a földön. A kín olyan iszonyatossá fokozódott, hogy Harry öklendezni kezdett- aztán egyszerre megszűnt a fájdalom. Rettegve tőle, hogy mit fog látni, Harry kinyitotta égő szemét. Cedric kezét-lábát szétvetve mozdulatlanul hevert mellette a földön. Halott volt. Harry egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig Cedric arcára meredt - a szempárra, mely üresen, kifejezéstelenül bámult a semmibe, akár egy lakatlan ház két szürke ablaka, és a nyitott szájra, mely talán az utolsó döbbenet emlékét őrizte.